Jókai Mór

Jókai pályája történésekben gazdag, bőséges adatokkal, élményekkel, mesebeli elemekkel. A valódi író megtalálását mindenkinek magának kell elvégeznie, a Jókai kép tisztán csak egyénekben élhet, a szakirodalom kanonikus, egységes képet nem alkotott róla. 1825. február 18-án született, két évvel későbbi barátja, Petőfi után. Apja és anyja a világi élettől elvonultan éltek, gyermekeiknek felváltva meséket szőttek. A kis Jókay Móric zárt burokban, szülei oltalmában sok szeretettel körülvéve, csodagyereknek titulálva nőtt fel. Iskoláit Rév-Komáromban, Pozsonyban végezte. 15 éves volt, mikor édesapja, Ásvay Jókay József meghalt, az eset ágynak döntötte, csak testvére, Eszter ápolása hozta vissza az életbe.

Komáromban folytatta tanulmányait, már tökéletesen tudott németül, a latin és a görög tankönyveket is forgatta a jeles diák. 1841-ben Pápára került, távol a családias közegtől, itt ismerkedett meg Petőfivel, barátságuk azonban csak a kecskeméti években alakult ki. Az irodalom szeretete itt kerítette végzetesen hatalmába, a szerény fiú megnyílt társai előtt, az irodalmi képző-társulatban gyakran olvasta fel műveit, megismerve mások tehetségét is. Móric egészsége nem osztozott a szellemiek erősödésében, szervezete annyira legyengült, hogy a következő tanévben anyja Kecskemétre küldte jogot tanulni. A nyári szünidőben az otthoni ápolásnak köszönhetően teljesen felépült, jogi pályára nem vágyott, de a szülői akarat ekkor még erősebb volt az ifjúnál, nem ellenkezett, szorgalmasan végezte a jogi stúdiumokat. A társasági élet az irodalom miatt vonzotta, színi-előadásokat rendezett, rajztehetségével kitűnt kortársai közül. Első igazi siker ekkor érte, a Magyar Tudományos Akadémia pályázatára küldte be a Zsidó fiú című darabját, mely dicséretben részesült. Jogi tanulmányai után jurátusként tevékenykedett, de inkább Pestre vágyott Petőfi közelébe, aki akkor már ünnepelt költő volt. A félénk fiú vonzódott az irodalom után, sok ambivalens érzés ellenére sem vágyott a biztos megélhetést nyújtó ügyvédségre. A gyakornokoskodás mellett, amikor csak tehette írt, Petőfi kellő rábírásával az estéket Lisznyay, Czakó, Pákh és Vahot Imre társaságában töltötte. A tizek társaságának tagjaként irodalmi lapokhoz kisebb próbálkozások után nem szegődött, az irodalomból való megélhetés örökös harcában végül győzelmet aratott, bár a pénzért való küzdésben tehetséges, szerencsés volt irodalmi körökben. A tizek társaságának nem sikerült a kiadók szűk markából kiugrani, lapalapítási tervüket a kormány nem engedélyezte, pedig ekkor még csak három irodalmi lapot adtak ki Pesten. A vállalat bukását beismerve újra Frankenburg Adolfnál kötött ki, az Életképek színházi rovatát vitte, majd annyira tehetségesnek bizonyult, hogy a szerkesztő távoztával Jókai vette át a lap irányítását. Az irodalomban ekkor már teljesen elmerült, ügyvédi pályára álmában sem gondolt.

Az Életképek című lapot Jókai mellett Petőfi, Arany, Tompa, az irodalom örök nagymesterei szerkesztették. Jókai összeköltözött barátjával, Petőfivel és annak feleségével, a közös munka Mór életének egyik legszebb korszaka volt, a megpróbáltatások évtizedeiből az égen még felhőfoszlányok sem látszottak. Az 1848-as év Jókainak az elismerést és a küzdelmet hozta. A szabadságharc előkészületeiben nem jelleme miatt vett részt, hanem tehetsége, Petőfi buzdítása okán. A politikához igazán sohasem értett sokat, mégis zsenialitásával ezen a területen is hasznot hozott az országnak. A forradalom tizenkét pontját ötször is felolvasta 1948. március 15-én, a Nemzeti Színházban lélekjelenléte csendesített le a zajos tömeget, a szabadságharc eseményein tevékenyen részt vett, és majdan a bujdosásban is. Jókay Móricként született, nevének y-ját a forradalomban hagyta el, keresztnevének végét Petőfi unszolására rövidítette le, a szabadságharc után egy új, ünnepelt Jókai Mór lépett fel, aki felnőtté vált 1848 végére, de megmaradt ugyanannak a szelíd, bölcs embernek, aki addig volt. A kisgyermekes Laborfalvy Rózával kötött házassága megrontotta a viszonyt közötte és édesanyja, valamint Petőfi között. A színésznő szerepe Jókai életében ambivalensnek mutatkozott, a szelíd emberre az erős szerelmes asszony sok terhet rakott, viszont akaraterejével sok bajból kivonta. Az Életképekből kilépve Jókai felvállalta a Pesti Hírlap szerkesztését, Debrecenbe menekülve az Esti Lapok adta megélhetését.

Az irodalom háttérbe szorult, a politika visszhangzott az országban. Jókai politikus lett, de ezt nem hajlama, hanem inkább az ország helyzete idézte elő, mindig azzal szolgált, amivel hazája hasznára lehetett. Felesége ügyessége miatt keveset bujdosott, utazott Szegedre, Aradra, majd a kietlen Tardonán húzódott meg. Élete ennek ellenére veszélyben volt, a halálra ítéltek listáján szerepelt, de az irodalom alakjaival szemben a kormány kíméletesebb volt, így megmenekült. 1850-tól munkái megjelentek, igaz Sajó álnév alatt. Lapszerkesztésre engedélyt nem kapott, csellel vezette a Délibábot, de nagyrészt a Vasárnapi újság hasábjain szerepelt. 1856-ban édesanyja meghalt, fiával azonban még halála előtt kibékült, házasságára áldást adott, így Jókai nem viselte e súlyos terhet anyja halála után.

A humor egész pályafutásán keresztül megkímélte az összeomlástól, 1856-ban megalapította első humorisztikus lapját a Nagy Tükör képes folyóiratot, az Üstökös előfutárát, mely 1858-ban indult. Világra szóló hírnevet regényeinek áradatával a következő évtizedekben szerzett, az Akadémia és a Kisfaludy-társaság tagjává választotta. Belevetette magát a politikai életbe, parlamenti szónokká avatták, ebből a világból azonban már a hetvenes évek elején kiábrándult, de ópiumától sosem szabadult. Munkatársa volt a Magyar Sajtónak, majd politikai napilapot alapított, a Hont. A szerkesztőt a cenzúra bevádolta, börtönbe csukatta, de saját elbeszéléseiből is az tűnik ki, hogy a fogságban arany életet élt, nemcsak bejártak hozzá, de ő is kijárt a kaszárnyából, és végre hagyták nyugodtan dolgozni a termékeny írót. Egy évig tartó fogsága egy hónapra redukálódott, jókedve, igazmondása a régi maradt. A Hon összeolvadt az Ellenőrrel, Nemzet címmel szolgálta Tisza kormányát. Felesége 1886-ban meghalt, unokája III. Róza hozta ezután a vidámságot a Jókai házba. Irodalmi munkásságát a királyi család is elismerte, 1876-ban bárónak is kitüntették, az egész nemzet ünnepelte 50 éve írói jubileumát. Hetven évesen újraházasodott, feleségül vette Grosz Bellát.

Egész életében termékeny volt, károgó madarak várták, hogy múzsája egyszer csak elhagyja, de a kezdeti szárnypróbálgatások után diadalma töretlen volt. Természetesen írt kevésbé jó regényeket, elbeszéléseket, de egy rövidebb terméketlen periódus kivételével folyamatosan jelentek meg jobbnál-jobb regényei. Rendszerint reggelenként dolgozott, munkabírását bárki megirigyelhetné.

Anyagi gondjai pazarló élete, és vaj szíve miatt mindig voltak, a szegénységtől Révai Mór mentette meg, 1894-ben műveit a különféle kiadóktól összeszedve száz kötetben adta ki. A szegénység innentől kezdve elkerülte. Élete során rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie, az olvasók imádták, mégis megtört, szomorú emberként áll előttünk halála óráiban, pedig a halál is kegyes volt hozzá. Nagy munkakedvvel távozott álmában 1904. május 5-én.